« Videodrome Freddy VS Jason (2003) »
Irréversible | Visszafordíthatatlan
Rengeteg olyan filmmel találkoztunk már, aminek a
végén az ember szinte összeroppan a nagy erejű katarzis okozta
nyomástól. Nehéz összeszámolni hány mozi végén éreztük úgy, hogy igen,
ez most arcon csapott minket. Erre jött az Irréversible, ami úgy negyed
óra után egy olyan szintű ökölcsapást mér a néző arcára, hogy még
napokig fogja érezni a helyét a szíve körül.
Gaspar Noé első igazi, az egész világon méltán elismert, filmje. Azon felül, hogy ő rendezte a produkciót, a teljes forgatókönyvet is ő írta, ráadásul azt a minima kézikamerát is ő vette kezébe, amivel amozi igen nagy része készült. A sztori egy szimpa bosszú történet, amiben a főszereplő férfi (Vincent Cassel) és barátja (Albert Dupontel) próbálja megkeresni azt az embert, aki megerőszakolta a férfi barátnőjét (Monica Bellucci), mindezt egy végzetes este folyamán. Tényleg egyszerűen hangzik, nem? Nah de ekkor jön be Mr. Noé varázslata!
Az Irréversible rendezése egyszerűen fantasztikus és egyedülálló. Az egész film visszafele játszódik, így ténylegesen a stáblista felfele gördülésével kezd. Ezután jönnek az olyan apró fogások, amik nem az ember lelkére, hanem a testére, agyára hatnak. Igen, ez a film nem csak a léleknek teher, hanem bizony fizikálisan is megviseli a nézőt. Különféle alacsony tartományú hangeffekteket hallhatunk, amihez hasonlót csupán földrengések alkalmával észlelhetünk, ezek pedig hányingert, szédülést és fejfájást okozhatnak. Ehhez hozzájönnek még a villogó és pulzáló képek sorozata, amelyek a néző szuggerálását hivatottak szolgálni.
Külön kiemelném a kameramozgást, mert azt szinte szavakkal le sem lehet írni, amit művel a film közben. Mintha teljesen súlytalanul és kötöttségek nélkül szállna, repülne a színek között fittyet hányva a térnek és időnek. Ráadásul az első fél órában egy fix beállítást sem láthatunk, egyfolytában mozog, himbálózik, úszik a kamera a levegőben, de mégis, valahogy mindig a témára fókuszál. Első rangú kézikamerás felvételek.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért is van erre szükség? A válasz egyszerű, a beleélési faktor maximalizálása miatt. Mivel a film magával a bosszúval nyit, így Noé kénytelen volt gyorsan mégis hatásosan megteremteni a feszültséget. Nos, ez sikerült is neki. Az ember öt perc után teljes mértékben átérzi Marcus (Vincent Cassel) zaklatottságát, dühét és zavarodottságát. Pont ezért működik olyan elképesztően jól a tíz perc után bekövetkező katarzis. Zseniális, de tényleg… az ember annyira felspanolva, feszülve érzi magát hogy szinte megpendül az események súlya alatt.
Persze a film itt koránt sem ér véget. A további részek sem vesztenek a hangulatukból és brutális valóságukból. Maga az erőszak a filmtörténet egyik legmegrázóbb képsora, ráadásul majdnem negyed órás, így az emberben egyre jobban megérti a katarzis értelmét és milyenségét. Szerencsére a film a továbbiakban enyhít a szorításon, de olyan szinten, hogy egy romantikus idillel záródik, ami véglegesen tudatosítja bennünk a szereplők igazi tragédiáját.
A színészi játékra egy rossz szavunk se lehet. Vincent Cassel és Monica Bellucci végig magát adja, mivel a valóságban is boldog házasságban élnek közel nyolc éve. Kézzel tapintható köztük a harmónia és az oda adás, meg persze az elhivatottság, mert kevés filmben szerepeltek ilyen sokat meztelenül :D Cassel a film elején pedig lenyűgöző, ahogy a dühtől felforrt agyú szerelmest alakítja, mindenkin és mindenen átgázolva, hogy megtalálja a tettest.
Nem kell további példákat felsorolnom, hogy belássuk, az utóbbi évek egyik leghatásosabb thrillerét köszönthetjük az Irréversible személyében, amit honoráltak is egy aranypálma jelölés keretein belül. Egy kivételes film, ami egyaránt hat a szívre, lélekre és testre. Egy különleges élmény, amit nehezen feled az ember. Erős gyomor és idegzet kell hozzá, ez tény, épp ezért csak az igazán elhivatott filmrajongóknak ajánlom, nekik viszont teljes mértékben.
Gaspar Noé első igazi, az egész világon méltán elismert, filmje. Azon felül, hogy ő rendezte a produkciót, a teljes forgatókönyvet is ő írta, ráadásul azt a minima kézikamerát is ő vette kezébe, amivel amozi igen nagy része készült. A sztori egy szimpa bosszú történet, amiben a főszereplő férfi (Vincent Cassel) és barátja (Albert Dupontel) próbálja megkeresni azt az embert, aki megerőszakolta a férfi barátnőjét (Monica Bellucci), mindezt egy végzetes este folyamán. Tényleg egyszerűen hangzik, nem? Nah de ekkor jön be Mr. Noé varázslata!
Az Irréversible rendezése egyszerűen fantasztikus és egyedülálló. Az egész film visszafele játszódik, így ténylegesen a stáblista felfele gördülésével kezd. Ezután jönnek az olyan apró fogások, amik nem az ember lelkére, hanem a testére, agyára hatnak. Igen, ez a film nem csak a léleknek teher, hanem bizony fizikálisan is megviseli a nézőt. Különféle alacsony tartományú hangeffekteket hallhatunk, amihez hasonlót csupán földrengések alkalmával észlelhetünk, ezek pedig hányingert, szédülést és fejfájást okozhatnak. Ehhez hozzájönnek még a villogó és pulzáló képek sorozata, amelyek a néző szuggerálását hivatottak szolgálni.
Külön kiemelném a kameramozgást, mert azt szinte szavakkal le sem lehet írni, amit művel a film közben. Mintha teljesen súlytalanul és kötöttségek nélkül szállna, repülne a színek között fittyet hányva a térnek és időnek. Ráadásul az első fél órában egy fix beállítást sem láthatunk, egyfolytában mozog, himbálózik, úszik a kamera a levegőben, de mégis, valahogy mindig a témára fókuszál. Első rangú kézikamerás felvételek.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért is van erre szükség? A válasz egyszerű, a beleélési faktor maximalizálása miatt. Mivel a film magával a bosszúval nyit, így Noé kénytelen volt gyorsan mégis hatásosan megteremteni a feszültséget. Nos, ez sikerült is neki. Az ember öt perc után teljes mértékben átérzi Marcus (Vincent Cassel) zaklatottságát, dühét és zavarodottságát. Pont ezért működik olyan elképesztően jól a tíz perc után bekövetkező katarzis. Zseniális, de tényleg… az ember annyira felspanolva, feszülve érzi magát hogy szinte megpendül az események súlya alatt.
Persze a film itt koránt sem ér véget. A további részek sem vesztenek a hangulatukból és brutális valóságukból. Maga az erőszak a filmtörténet egyik legmegrázóbb képsora, ráadásul majdnem negyed órás, így az emberben egyre jobban megérti a katarzis értelmét és milyenségét. Szerencsére a film a továbbiakban enyhít a szorításon, de olyan szinten, hogy egy romantikus idillel záródik, ami véglegesen tudatosítja bennünk a szereplők igazi tragédiáját.
A színészi játékra egy rossz szavunk se lehet. Vincent Cassel és Monica Bellucci végig magát adja, mivel a valóságban is boldog házasságban élnek közel nyolc éve. Kézzel tapintható köztük a harmónia és az oda adás, meg persze az elhivatottság, mert kevés filmben szerepeltek ilyen sokat meztelenül :D Cassel a film elején pedig lenyűgöző, ahogy a dühtől felforrt agyú szerelmest alakítja, mindenkin és mindenen átgázolva, hogy megtalálja a tettest.
Nem kell további példákat felsorolnom, hogy belássuk, az utóbbi évek egyik leghatásosabb thrillerét köszönthetjük az Irréversible személyében, amit honoráltak is egy aranypálma jelölés keretein belül. Egy kivételes film, ami egyaránt hat a szívre, lélekre és testre. Egy különleges élmény, amit nehezen feled az ember. Erős gyomor és idegzet kell hozzá, ez tény, épp ezért csak az igazán elhivatott filmrajongóknak ajánlom, nekik viszont teljes mértékben.
Trailer
Címkék: dráma, gore, katarzis, kötelező, lélektan, szex,
A(z) "Irréversible | Visszafordíthatatlan" bejegyzéshez eddig 10 komment érkezett (RSS)
Ne felejts el hozzászólni!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.