« Hamisították Michael Bay-t! Trailerek reggelire »
The Crazies (1973)
Sokat gondolkodtam rajta az írásba kezdéskor, hogy milyen kategóriába sorolható be leginkább a The Crazies. Nem horror, annyi szent, mert bár vannak benne vérengzések, nem nagyon fog kiakasztani és a libabőrt sem varázsolja ránk, de nem is akciófilm (mert az akciójelenetek gyengék, de erről majd később), és a thriller-vonal is képlékeny, valamint egészséges társadalomkritikából is keveset találunk, pedig Romero-nak az utóbbi három évtizedben nagy mániájává vált az üzenetközvetítés. Aztán megleltem a megoldást. A The Crazies ugyanis az Androméda-törzs és az Élőhalottak Éjszakájának zabigyereke, jó adag paranoiával és rengeteg, az utóbbi évek horrorfilmjeiből ismerős elemmel. Persze a műfajt még így sem sikerült meghatároznom, és a fenti két film ismeretében nyilván kikerekedett szemekkel bámultok a képernyőre, mert a két mozi azért eléggé alapvető dolgokban különbözik, de tényleg eme két mű egymásba oltása a '73-as Romero-flick. Ezért is áll a fenti kategória-mutató mellett a kult jelző.
A hetvenes évek elején vagyunk, a cselekmény pedig egy kisvárosban rügyezik ki, egy szép, őszi reggelen, mikor is egy katonai repülőgép lezuhan egy biológiai fegyverrel a raktérben. A vírus a városka vízkészletébe jut, onnan pedig a lakókhoz, akik vagy bekattannak és mindenféle ok nélkül törnek-zúznak, na meg persze embert is ölnek, vagy hosszú haláltusával az ibolya alá merülnek. A kormány rögtön kiküldi a katonaságot, és jön egy tudós is, aki az ellenszer kikeverésén munkálkodik, eközben néhány épelméjű ember fegyverrel felszerelkezve megpróbál rejtve maradni az őrült gyilkosok és a fehér kezeslábasba, gázmaszk mögé bújt katonák elől.
Az embert őrültté változtató vírus? Asszem' Danny Boyle főleg innen táplálkozott 28 Nappal Később című new-wave horrorjához (még ha a vak is látja, hogy "dühkórosai" nem a diliházba való szerencsétlenek, hanem Romero által letett alapokon nyugvó/rohanó zombik), és persze akármekkora mesélő és kreatív zseni is Shyamalan, fejemet teszem rá, hogy az Esemény forgatókönyvét nem egy pennsylvania-i kocsikázás miatt írta meg, de legalábbis biztos vagyok benne, hogy jó pár elemet átvett ebből a filmből (csak szemléltetésképpen: miután az őrültek leölnek egy halom katonát egy mezőn, az egyik fog egy seprűt és megpróbálja a vért elsepregetni, vagy ott van az őrült nagymama, aki tök nyugiban ül a székében és kötöget, majd benyit hozzá egy katona, nagyi mosolyogva odalép hozzá és háromszor mellkason szúrja a kötőtűvel). És hogy az Androméda-törzs, hogy úszott be a képbe? Hát úgy, kérem szépen, hogy civil hőseink mellett az ellenszert kutató doktor és a katonák intézkedéseibe is betekintést nyerhetünk, tetemes játékidőt lefoglalva.
Egyébként meg Romero is okos volt. Az Élőhalottak éjszakája után rendezett két buktát, utána egyik producer ismerőse megkereste egy szkripttel, hogy írja át, csináljon belőle egy fasza kis horrort és erősítse fel a katonai oldalát a cselekménynek. 270,000 dollárt kapott az egészre, és ebből a parányi összegből sikerült megcsinálnia a filmtörténelem első zombis mozijának kvázi előzményét. Az Élőhalottak éjszakájában ugye semmit nem tudunk a holtakat feltámasztó vírusról, csak egy kósza hírfoszlány száll az éterben, miszerint lezuhant egy műhold, és a mesterséges égitestből áradó radioaktív sugárzásnak köze lehet a temetők ütemes kiürüléséhez. De egyébként az egész film in medias res kezdődik, azonnal belekerülünk a hullákkal teli mélyvízbe. Itt viszont a zombikat leszámítva mindent megkapunk, ami a '68-as kultfilmben volt, sőt többet is.
A fertőzést megmagyarázzák, az őrültek ugyanúgy viselkednek mint a zombik, csak agyuk (viszonylag) ép, tudnak fegyvert használni, gyorsak és kiszámíthatatlanok, túlélőink között nő a feszültség, a befejezés pedig ugyanolyan cinikus mint Romero zombimozijaiban. De inkább még sokkal cinikusabb: a várost karantén alá helyező őrmestert azonnal szállítják a következő településre, ahol nemrég ütötte fel fejét a fertőzés, Evans City-t pedig magára hagyják tébolyodott lakóival, és valószínűleg megpróbálnak talpraesettebben közreműködni a másik helyszínen.
Persze mint minden Romero filmnek, ennek is megvannak a tipikus hibái. Az akciók például egyszerűen szarok. Rossz a vágás (de "szerencsére" csak ezen szcénák esetében), ügyetlenül zuhannak a földre az eltalált emberek, a golyózápor hangja meg hihetetlenül idegőrlő. A színészek többsége is inkább az utálatunkant, mintsem szimpátiánkat fogja megnyerni, három kivételtől eltekintve (a két főszereplő hamar elnyeri tetszésünket, az orvost alakító Richard France pedig zseniális - azért a Dawn of the Dead-ben jobb volt tévés pszichomókusként). A többiek meg szimplán túljátsszák szerepüket, mint ahogyan azt a hetvenes évek horrorjaitól megszokhattuk.
A The Crazies nem Romero legjobb filmje, hiszen ezt a címet a Dawn of the Dead tudhatja magáévá (és nálam a "világ legjobb horrorfilmje" cím is a Dawn-é), viszont mindenképpen ott van Romero 5 legjobbja között, mert nagyszerű és hihető előzmény az Élőhalottak éjszakájához, de sok elem már itt megjelenik az 5 évvel később, jóval nagyobb költségvetésből leforgatott Dawn of the Dead-ből is. Megnézése éppen ezért is ajánlatos, az akciójeleneteket és a változó színészi játékot figyelmen kívül hagyhatjuk, hiszen a mozi többi része simán kárpótol ezekért a negatívumokért.
Egyébként 2010-re várható a The Crazies remake, amit a Szaharát jegyző Breck Eisner fog rendezni, a forgatókönyvet pedig az a Ray Wright írja aki a 2006-os - szintén remake - Mezsgye szkriptjéért is felelős volt. Nem túl jó kilátások, ha pedig a sztori vírusos részét akarják kidomborítani, akkor túl sok ember fogja egy 28 ... Később bőrlehúzásnak tekinteni és már előre lehúzni, ezért remélem, hogy inkább egy csípős társadalomkritika lesz a végeredmény, ami beszól napjaink médiájának és az amerikai kormánynak. Egy ilyen mozit el tudnék viselni... Persze mocskosul sok vérrel :)
Címkék: george a romero, őrület, paranoia, vírus,
A(z) "The Crazies (1973)" bejegyzéshez még nincsenek kommentek (RSS)
Ne felejts el hozzászólni!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.



