« The Asylum – A Filmgyártás Purgatóriuma Nick Cave: Bunny Munro halála (The Death of Bunny Munro, 2009) »
Zombieland (2009)
A Watchmen openingjének sokan már '09 elején odaadtuk az év legjobbja címet, és talán nem is tévedtünk nagyot, hiszen Snyder zseniális kezdést alkotott rendhagyó szuperhős mozijához. A Zombieland redneck zombiírtója azonban majdnem lerúgta Night Owl fejéről annak maszkját, hiszen a kilassított körülmények között zuhanó zombik és menekülő emberi áldozatok remek zenével megtámasztott egyvelege majdnem olyan stílusos és emlékezetes bevezetést kínál a film alapvető hangulatát és filozófiáját illetően, mint a kultikus képregény moziváltozatának nyitó képsorai. Nem ez az egyetlen kiemelkedő pontja azonban szerencsére ennek rendhagyó apokalipszis mozinak, amely ugyan kommerszebb már nem is lehetne, de szórakoztatóbb se nagyon, hiszen mi lehet üdítőbb kikapcsolódás, mint egy jó poénokkal teletűzdelt, mérsékelten brutális zombidarálda?
A zombik '68-as első felbukkanása óta nem csak a zsáner, de maguk az élőhalottak is markáns fejlődésen mentek keresztül. A kezdetben buta és lassú, csoszogó húszabálók helyét mára szélvészsebesen futkározó fertőzöttek vették át, akikből ugyan hiányzik az a hanyag elegancia, amely a korai Romero-féle élőhalottakat jellemezte, de hála hivatásos versenyzőket megszégyenítő sebességüknek sokkal veszélyesebbek és félelmetesebbek ellenségek, mint korai társaik. Tudja ezt a Zombieland főszereplője és narrátora, a Jesse Eisenberg által megformált Columbus (nevének eredetére még visszatérek) is, aki a tipikus vesztes archetípus megtestesítője, aki azért valahol mélyen mégiscsak egy nagyon mázlis kölyök, hiszen jó érzékkel megválasztott, saját maga által kitalált szabályainak köszönhetően még mindig életben van egy olyan univerzumban, ahol embertársainak 99%-a már vagy hat láb mélyen nyugszik, vagy húsra ácsingózva, vértől csatakos arccal vándorol a reménybeli tápláléklelő hely felé. Barátunk egyetlen célja saját életfunkcióinak fenntartása mellett a szülővárosának felkutatása, ahol szüleit szeretné megtalálni. Egyedül nem buli az élet, így amikor útközben összefut Tallahesse-vel, a nagypofájú zombigyilkológéppel örömmel csatlakozik hozzá, hogy egy darabig együtt utazzanak tovább: egészen addig egész jól elboldogulnak, amíg nem találkoznak egy szélhámos lánytestvérpárral, és azok el nem veszik minden értéküket...
Valami ilyesmi ilyesmi lenne az alapszituáció: egy zombiktól nyüsgő Amerikában ( új nevén Zombieland) egy redneck arc, egy vesztes srác, egy dögös csaj és egy talpraesett kislány próbál életben maradni, élvezni az apró örömöket és egymás társaságát. Nincsenek kormányszervek, karantén alá vont területek, ostoba újságírók, mint ahogyan kevés információt tudunk meg arról is, hogy miért és miként vált puszta ösztönlénnyé a Föld lakosságának nagy része: a néző bele van dobva egy ismerős helyzetbe, és a hangsúly nem magán a világvégén van, hanem az abból eredő poénokon, illetve szereplőink jellemfejlődésén. A háttér tagadhatatlanul horrort sejtet, a Zombieland mégis színtiszta vígjáték, amely a Shaun of the Dead-el szemben nem parodizálja ki az egész zsánert, mindössze jól megírt karakterekkel és ínyencségnek számító nézőponttal invitálja egy kellemes kalandra a potenciális nézőket. Mind a vidámparkban, van itt minden:butuska, kötelező szerelmi szál, az év legviccesebb cameo-ja, idővel klasszikussá nemesedő beszólások, valamint néhány eredetinek éppen nem nevezhető, de mindenképpen remek ötlet. Ilyen remek idea például a lassítások ügyes használata, ami számos komikus pillanatot eredményez, és jelentősen emeli élvezeti faktort. Nem újdonság ezen technikai megoldás , de itt legalább akkora telitalálat használata, mint az, hogy egyik főszerepet a gyönyörű Emma Stone kapta meg, akinek látványa megmenti a filmet akkor is, ha amúgy az éppen leül egy kissé. Üresjáratból éppenséggel nincs sok, de ezért a rendező is sokat tesz, talán túlzottan is: a karakterek ábrázolása kissé elnagyolt, mint ahogyan a köztük lévő kapcsolati szálak sincsenek rendesen kidolgozva. Ennek ellenére a film végén nem csak egy kellően őrült és agyatlan akcióorgiát kapunk az arcunkba, hanem ezek az addig kicsit erőlködésszagú, elsietett szcénák is értelmet kapnak.
A film legfőbb ismertetőjele kétségkívül az a túlélési szabályzat, amelyet Columbus alkotott meg saját biztonságának érdekében, és amelyre a Zombieland kvázi egész reklámkampányát építették. Ezek a hasznos törvények a képernyőn is megjelennek kiírások formájában,amikor egy-egy szereplő az íratlan könyv szerint cselekszik. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, csak pár szavas útmutatásokra (Ne játssz hőst! Kapcsold be a biztonsági övet!), amelyek segítik a túlélést. Utolsó pontként még érdemes rátérni a már említett cameo-ra, amelyben BM önirónikus módon szemléli önmagát és azokat a mozikat is, amiben szerepet vállalt. Ez a pár perces kikacsintás egyértelműen a leginkább rekeszizommozgató jelenet az egész filmben, remek munka!
A Zombieland precízen működő, élvezetes darab, amiben néhány bakin kívül minden egyben van. Woody Harrelson imádnivalóan tahó karakterét és a többieket is szívesen látnám egy sequel-ben, és a jelek szerint erre minden esély megvan. Kritikailag és pénzügyileg is sikeres volt a film, és még a történet is úgy zárult le, hogy semmi akadálya ne legyen egy esetleges folytatásnak, így azt hiszem jogosan várhatom azt, hogy két év múlva újra hallhassam WH szájából az 'It's time to not up, or shut up' mondatocskát. Ugye?
Címkék: 8pontos, jesse eisenberg, vígjáték, woody harrelson, zombieland,
A(z) "Zombieland (2009)" bejegyzéshez eddig 8 komment érkezett (RSS)
Ne felejts el hozzászólni!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.