« Nightbreed - Az ejszaka szülöttei (1990) The Eagle - A sas (2011) »
Once Upon a Time (2011-)
Élőszereplős sorozat Disney-mesehősökkel. Még egyszer leírom: élőszereplős sorozat Disney-mesehősökkel. Még egyszer leírom: élő… na jó, azt hiszem, értitek a lényeget: az ABC talán az eddigi legnagyobb kockázatú, magas költségvetésű, high concept szériájának adott zöld jelzést, és a legnagyobb meglepetés , hogy a dolog minden aljas premisszánk ellenére nagyon is működik.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy misztikus sorozat, ami nézők millióit szegezte hetente a képernyő elé, és nem mellesleg új mércét állított fel a high concept szériák számára: az volt a neve, hogy Lost. Ennek a Lostnak a készítői közül ketten még a nagy finálé előtt papírra vetették egy új széria tervezetét, amely gyerekkorunk klasszikus (bár erősen dizniesített) mesehősein alapul, és amely mindezek ellenére nem (feltétlen) a Disney-korosztálynak szól. A tervezetből született meg a Lost utáni piaci szélcsendet kihasználva a Once upon a time, amelynek csavarintásában – ha igazak a pletykák (értsd: wikipedia) – maga a Lost-félisten Damon Lindelof is közreműködik.
És akkor kicsit álljunk is meg, és elemezzük le, mivel is van dolgunk. Adott egy mesebirodalom, ahol amolyan shrekesen egymásra dobálva élik halálig tartó boldog életüket a nyugati folklór jól ismert alakjai. Van itt Hófehérke, Gonosz Mostoha, Rumpelstiltskin, csak hogy a lényegesebbeket említsük. A boldogság egészen addig tart, amíg a Mostoha Hófehérke orvosilag indokolatlan feltámadását követően – hozzáteszem joggal – dühös lesz, és az egész bagázsra átkot szór, ami elrepíti őket a boldog befejezéseket hírből sem ismerő, szürke és kegyetlen valóságba, Stroybrooke városába. Idealista lelkületű főhőseink emlékeiket és identitásukat is elveszítik, s a csöndes amerikai kisváros zöldellő fái közé börtönözve tengetik hátralévő életüket (kegyetlen némber ez a Mostoha, na), s csak akkor képesek megszabadulni ettől a rettenetes kispolgáriságtól, ha Hófehérke egy szem lánya, a mit sem sejtő Emma felszabadítja őket.
Merengjünk egy kicsit el az alapötlet abszurditásán. Nem pusztán az teszi érdekessé az egész szériát, hogy mesehősök játszanak benne, hanem hogy mindez komoly és élvezhető keretek között zajlik. Minden élőszereplős mesefilmet meghazudtolva, a Once upon a time érdekes, átélhető, izgalmas és minden blődsége ellenére okos és fordulatos széria. A karakterei élettel teliek, a párbeszédei szellemesek, a dramaturgia jól átgondolt és működőképes. Emma gyakorlatias, talpraesett, kissé cinikus személyisége pedig okosan képez hidat a film abszurd valósága és a néző között, ami szerintem minden jó, fantasy-elemekkel tűzdelt mű alapeleme. Az ő szemén keresztül nézve ez a világ is hamar befogadhatóvá válik; átérezzük a problémáit, és szorítunk a szereplőiért.
És ebben a kitűnő casting is nagy segítségre van. Robert Carlyle (Trainspotting, SGU) nagy rutinnal jeleníti meg a kissé őrült és rejtélyes Rumpelstiltskint, Lana Parrilla pedig nem csak elképesztően dögös, de lehengerlően karizmatikus is az ideáltipikus gonoszból fokozatosan árnyalódó Mostoha szerepében. A főhősnő Emmát Jennifer Morrison játssza, és valahogy sokkal jobban áll neki ez a karakter, mint a House vajszívű Cameronja, még akkor is, ha néha nekem azért kissé modorosnak tűnik a játéka.
Az odafigyelés és profizmus meglátszik minden másban is, legyen szó látványról (a CGI sorozathoz mérten bámulatos, a Terra Nova is elbújhat mellette), az elegáns rendezésről, és a díszletekről, amelyek a mesebirodalomban sem válnak rajzfilmszerűen nevetségessé. Nagy piros pont, hogy az a bizonyos Lost-kapcsolat is érezteti a hatását: én ugyan nem fedeztem fel őket, de állítólag sok helyen köszönnek vissza a széria által legendássá tett számok és egyéb dolgok különböző rejtett utalások formájában, aki van ereje, ezeket is vadászgathatja unalmasabb perceiben.
Azt sem árt megjegyezni, hogy jelen állás szerint ez egy high concept-széria, ami azt jelenti, hogy nem csak a karakterekben és a dramaturgiában van nagy potenciál, hanem biztos jelek utalnak arra, hogy erős történetet is kapunk. A sorozat ráadásul a Lost jól bevált hagyományát követi a részek felépítése terén: az epizódok fele játszódik csak valós időben, Storybrooke városkában, a másik fele egy-egy karakterhez kötődő flashback, ami a mesebirodalom aranykorába repít vissza minket. A két szál között feszülő ellentétek és párhuzamok pedig nagyon érdekes lehetőségeket rejtenek, talán olyanokat is, amiket anno a Lostban is megszokhattunk.
Összegezzük. Az Once upon a time hatalmas meglepetés. Minden blődsége ellenére képes működni, és olyan nézőket szegezni a képernyő elé, akik már (legalábbis részben) kinőttek a Disney-birodalomból. A karakterei érettek, a dilemmái hétköznapiak, a megvalósítás mozi-, de legalábbis HBO-minőségű. Én pedig ezek után nagyon reménytelien nézek a széria jövőjébe, mert lehet, hogy ebből még valami nagyon is izgalmas fog kikerekedni.
Címkék: 8pontos, abc, hófehérke, mesefilm, rumpelstiltskin, sorozat,
A(z) "Once Upon a Time (2011-)" bejegyzéshez még nincsenek kommentek (RSS)
Ne felejts el hozzászólni!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.